Pavlics Ferenc (1928-)

Mérnök, feltaláló

1928. február 3-án született vas megyei Balozsameggyesen (ma Meggyeskovácsi) Pavlics Ferenc magyar születésű amerikai mérnök. Pavlics Ferenc a Budapesti Műszaki Egyetemen 1950-ben kapott oklevelet a gépészmérnöki kar gyártástechnológiai tagozatán. 1956-ban feleségével elhagyta az országot és az Egyesült Államokban telepedett le. A menekülttáborból ötödmagával vették fel a General Motors-hoz, s mivel még nem tudott angolul, műszaki rajzoló lett Detroitban. A michigani egyetemen képezte magát tovább, majd 1957-től 1960-ig az amerikai hadsereg detroiti tank-gépkocsi parancsnokságának kutatómérnöke volt. A kísérleti laboratóriumban a terepjárók, kerekes és lánctalpas járművek viselkedését tanulmányozta, különböző talajokon, sáros, vagy meredek terepen. E célra kísérleti berendezéseket is kifejlesztettek. Pavlics 1961-ben került az űrkutatás közelébe, amikor John F. Kennedy elnök meghirdette az Apollo-programot, az amerikai űrhajósok Holdra juttatását. 17 hónap alatt tervezték meg a holdautót, amelyet Santa Barbarában 400 ember épített meg Pavlics vezetése alatt, aki 1967 óta a Santa Barbara művek elektronikai részlegeinél műszaki igazgató volt. Itt mellékúti járművek fejlesztésével és kutatásával, a Hold felszínére szánt járművek alkalmazásának vizsgálatával, a mozgékonyság, a szállítási problémák kutatásával foglalkozott. Pavlics vezetésével fejlesztették ki az először 1971-ben, az Apollo-15 űrhajóval felbocsátott NASA-holdjárművet, a Lunar Roving Vehicle LRV-t.

1997. június 4-én landolt a Marson a tudományos szenzációt jelentő amerikai Nyomkereső (Pathfinder) nevű űrszonda, ebből indult a Jövevény (Sojourner) nevű kisautó. Ezt szintén Pavlics vezetésével, a korábbi holdjáró alapján fejlesztették tovább, a munkában a magyar Bejczy Antal is részt vett.

Rendszeres kapcsolatot tart Magyarországgal. 2000-ben aranydiplomát kapott a Műegyetemen, 2005-ben a magyar autógyártás 100. évfordulóján a Műegyetemen megtartott ünnepség díszvendége volt. 2008. március 15-e alkalmából megkapta a Magyar Köztársasági Érdemérem Középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést.

Kazár Lajos (1924-1998)

Egyetemi tanár, nyelvész, kutató

Dr. Kazár Lajos, az egykori balozsameggyesi kovács fia 1924-ben született, tisztes szegénységben.

Fiatalkori nélkülözései, a környezetében természetes szorgalom, egész életére erőt adtak munkájához. A Faludi Gimnáziumban érettségizett, kitűntetéssel. Aztán jött a front. Kassai egyetemi tanulmányait kényszerűen abbahagyva menekült Nyugatra. Dolgozott és tanult Németországban és Franciaországban. Délvidéki menekült asszonyt vett feleségül, családját eltartó farmer lett Ausztráliában. 39 éves koráig dolgozott keményen, s csak ekkor engedhette meg magának, hogy a négyórai autóútra levő Canberra egyetemén tanuljon. Közben dolgozott a birtokon... Doktorátusát japán-uráli nyelvhasonlításból szerezte, elmélyedt a keleti nagy kultúrák, a japán és a kínai nyelvek kutatásában. Dolgozott és kutatott Ausztráliában és az Egyesült Államokban, tanított és kutatott Németországban, majd a canberrai egyetemen. Japánban lefordította a japánok "Kalevaláját" a Ko-dzsi-kit. (A magyar a hatodik nyelv, amelyen olvasható ez az 1400 éves remekmű!) Csak bölcsen mosolygott, amikor a japán - uráli nyelvhasonlítás miatt gúnyolták a szakirodalomban. Tehette, ő ismerte az összes érintett nyelvet, míg kritikusai nem. Kőrösi Csoma és Pröhle Vilmos óta ő az első nyelvészünk, aki beszélte is a távol keleti nyelveket. Nem a képzelet vagy egy idegen akarat sugallta magyar őstörténet nyomába eredt, hanem tényeket, bizonyítékokat kutatott fel.

Két kiemelkedő életcélt tűzött maga elé. Az egyik, Magyarországon, egy japán tanszék létrehozása, a másik pedig küzdelem a dáko-román származáselméletnek a világ enciklopédiáiban felismert térhódítása ellen. 1974-ben, japán-uráli témájú disszertációval szerzett Ph. D. fokozatot, majd Ausztriában és a Deutsche Forschungsgemeinschaft ritka ösztöndíjával Hamburgban folytatott kutatásokat, és ott jelentette meg híres könyvét, melyben a japán-uráli nyelvhasonlítás témájában csaknem 600 szócsalád és 30 alaktani párhuzam hangtani kiértékelése található.1982-ben tért vissza Ausztráliába, és 1993. közepéig ott folytatott kutatásokat az Erdélyért, s általában Trianon ellen vívott harc mellett.
Minden mozdulata és minden gondolata egyetlen célt: a magyarság felemelkedését szolgálta. Tudományos tekintélyét felhasználva ő volt az egyetlen, aki a Trianonban velünk megjutalmazott utódállamok állandó, durva, magyarellenes propagandáját ellensúlyozni próbálta. A nagy világnyelveken széltében-hosszában terjesztett román, szerb, szlovák igazságot a magyarságról, valódi igazsággá igazította könyveiben.

1993-ban, a rendszer - megingás éveiben tért vissza Magyarországra, nemzetközi tekintélyét a Magyarok Világszövetsége szolgálatába állította.
Szorgalmas munkával eltöltött tartalmas élete alkonyán, 74 évesen, a halálos kór minden jelét magán viselve még egyik angol nyelvű könyvének magyarra fordításába is belekezdett, valamint az 1100 éves évforduló évében szinte egyedül szervezte meg a világ – magyarsággal foglalkozó tudósainak nagy konferenciáját Magyarok Világszövetsége keretén belül, azzal a céllal, hogy a rólunk mesterségesen kialakított ellenszenves kép, kicsit igazságosabbra forduljon.
Reménykedett a nemzet felemelkedésében-, és mint utolsó közszereplésekor diákjainak is elmondta - reménykedett abban, hogy talál olyan magyar diákot, aki nem retten vissza a tanulás és a kutatás nehézségeitől, s helyére áll.

Mikor már mozdulni sem tudott a betegségtől, ágya fejéhez mélyen benyúló, vízszintes állványt építtetett. Az állványban - írással lefelé - Hamburgban kiadott japanológiai könyve feküdt, s Lajos bácsi a párnába süppedve mondta hangrögzítőbe a magyar fordítást. Ülni se, írni se tudott, de dolgozott !
Élete, példája, a tudás és a munka tisztességét bizonyítja, rápirít az elégségesre törekvőkre, az ügyeskedésből megélőkre, a szorgalom helyett segélyekre várókra.

Professzor dr. Kazár Lajos, 1998. Pünkösd vasárnapján távozott el közülünk. Meggyeskovácsiban, a Balozsai temetőben nyugszik.